Berger de Beauce
Strebel [1905] mindössze hat sort áldozott a francia pásztorkutyákra, közülük is csak a Chien de Beauce-t és a Chien de Berger Picardie-t tartotta említésre méltónak, a Brie-t nem.
E kevés szakirodalmi anyagból arra lehet következtetni, hogy XIX. század végén és a XX. század elején, hazájukon kívül még a szakemberek körében sem voltak ismertek a francia pásztorkutyák.
Beauceron csoportkép, tulajdonosuk M. Belzeaux.
Származásuk
A szakirodalomban először Gaston Phoebus, Foix grófja említette 1387-ben az ófrancia pásztorkutyát, amely nem csak a marhát őrizte, medve- és vadkanvadászatokon is feladatot kapott. A gróf egy „mastin” nevű pásztorkutyát írt le, melynek szőre rövid, farka enyhén lompos volt. Bundája szürke alapon sötét foltos (harlekin), jellegzetes V formájú sötét jegyet viselt a homlokán, és hasonló gallérja is volt. Szőre 2-6 cm-es, de fején és lábain mindig rövid, igaz combjain „gatyát” növesztett, mellső lábai hátsó felén pedig rojtok voltak. Farkát többnyire csonkították, de sok példány eleve csonka farokkal született. Természetes állapotában lelógó farka volt, melynek végét horogszerűen felfelé görbítette.
Buffon [1707-1788] leírásában már „s” nélkül szerepel a kutya, „matin” néven. A matin feladata a marhacsordák őrzése volt, noha az eb egyáltalán nem volt marhahajcsár.
A nagy francia forradalomig [1789-1799] Franciaországban alig írtak le pásztorkutyát.
Fido II., Mr. G. Derossy tulajdona, a XIX. század végén. Document CAB
Rozier abbé 1809-ben különböztetett meg két fajtát, egy síkvidékit és egy hegyi pásztorkutyát. A síkon élő kutya feladata a juhok őrzése volt, a hegyekben élőnek a ragadozókat kellett távol tartania a nyájtól. A síkvidéki kutya könnyebb, mozgékonyabb volt, míg a hegyi fajta erős és nehéz, alkalmas volt arra, hogy megtámadjon és legyűrjön egy farkast.
Rozier abbé –
„A sík vagy nyílt dombos vidéken, ahol a nyáj nappal legel, a Chien de Brie-t használják. E kutya füle rövid, farkát pedig vízszintesen a háta fölé veti, néha pedig lelógatja. Szőre egész testén hosszú, főként fekete. Nem szépsége miatt kedvelik, sokkal inkább született engedelmességének, mozgékonyságának és ügyességének köszönheti a közmegbecsülést. Nehéz belátni, miért kupírozzák a fülét, de az érthető, hogy hat hónapos korában kitörik a szemfogát, ha túlságosan harapósnak bizonyul. Feladata a nyáj engedelmességre bírása, de ezt csak ugatással, mozgással teheti, nem haraphat. Nagy hiba, ha túlságosan hallgatag.
A briard mellett a pásztorok nagy testű matineket is tartanak a nyáj védelmére az erdős hegyvidéken, bozótos legelőkön és a szabadban éjszakázó nyájaknál, azaz általában mindenütt, ahol farkas dézsmálhatja a nyájat. A jó matin figyelmes, merész, képes megtámadni és legyűrni egy farkast. Nem vesz részt a nyáj összetartásában, terelésében, nem iramodik a juhász egyetlen intésére a kitörő állatok után. Valljuk meg, lustának tűnik, mondhatni naplopónak, ahogy elnyúlva heverészik. Igazából éjszaka kell éberen őrködnie, noha azért a medve esetében előfordul, hogy nappal is megpróbál elragadni egy-egy birkát, amely távolabb kószált a nyájtól. Akár este, akár napközben támad az ellenség a matin rettenthetetlen, semmilyen trükkel nem lehet megfélemlíteni. Az ilyen képességekkel rendelkező matin bundája vastag, tömör, szeme és orra fekete, ajka különösen piros, mellkasa széles, nyaka vastag, lába erős, szétálló lábujjain rövid a köröm. Az effajta kutyát másképpen kell nevelni, mint a briard-t; a matint harcra kell buzdítani.”
Vigelant, M. J. Murat tulajdona Párizsból. „Races de Chien” [1904]
A Beauceron és a Briard megkülönböztetése.
„Az a változat, amelyből a legtöbb kutya kikerült, a nagy kutya volt. Füle felálló, színe fekete vagy vöröses, testfelépítése a farkashoz hasonlatos, hiszen éppen azért tartják, hogy a farkassal küzdjön.
Ketten közülük a griffon, illetve a barbet változatai voltak, ebből is csak gyetlen olyan kutya volt, amely rendelkezett a pásztorkutya sajátságaival. Szőre fején félhosszú, vállán gyapjas, hátán és farán tincseket és örvényeket alkotott. Színe barna volt.”
Ez az 1863-as jelentés a legrégebbi dokumentum, amely különféle fajtájú francia pásztorkutyákat említ.
1888-ban sikerült először egyértelműen és világosan különválasztani a két fajtát.
A szétválasztás azonban korántsem volt örömére a pásztorkutya valamennyi barátjának. Voltak sajnálkozó hangok is, például 1906-ban F. Masson felpanaszolja, hogy immár Beauceronra és Briardra szakították szét a pásztorkutyákat, noha sokkal bölcsebb dolog lenne meghagyni őket egyetlen fajtának, legfeljebb rövid és hosszú szőrű változatát emlegetni. Szerinte nem is logikus a két fajtára osztás, hiszen a kiállításoknál fontosabbak a munkakutyavizsgák, hogy fenntartsák a fajta használhatóságát.
Voltigeur, M. J. Doumerg tulajdona. „Races de chien” [1904]
Nitouche de Champerret. [1951]
Nitouche de Champerret. [1951]
A Beauceron - Chien de Berger de Beauce.
A tenyésztés kezdete.
A jó nyájterelők iránti érdeklődés fokozatosan növekedett. Reul professzor, a belga juhászkutyák nagy támogatója, 1891-ben azt hirdette, hogy a juhászkutyák jól szerepelhetnek ló- és marhakiállításokon, és még abban az évben, díjat tűzött ki a legjobb juhászkutya számára.
1893-ban jegyezték be az első Beauceront a LOF regiszterébe. Neve: Bergére de la Chapelle. Száma: LOF2339. Tulajdonosa, Georges Derossy volt.
Emmanuel Boulet hamarosan megalapította a Club francais du Chien de Berger-t (CFCB).
A Beauceron első céltudatos tenyésztői Leroux, Leclerc és Triboluet voltak. Remek eredményeket értek el az 1896-97-es rendezvényeken. Céljuk egy olyan rövid szőrű pásztorkutya kitenyésztése volt, amely szépség és teljesítőképesség terén túlszárnyalja valamennyi pásztorkutyát.
Az I. világháború hosszabb időre félbeszakította a fajtaépítést, de a béke beköszöntével Emmanuel Boulet ismét folytatta a munkát, és a klubot is újra életre keltette.
Gardienne. M. Triboulet tulajdona. „Races de chien” [1904]
A Le Chien 1941-es évfolyamában cikk jelent meg, miszerint a „Beauceronnak 1898-ban rövid szőre és sárga aljszőrzete volt, pofarésze hegyesebb, rókaszerűbb volt, mint a mai kutyáé, de lábán és fején már megvoltak a vörös jegyek, ezért Bas rouge-nak (vörös harisnyának) is nevezték.
A Club francais du Chien de Berger (CFCB), saját közlönyöket adott ki a jó kutyák képeivel és leírásukkal, hogy így is segítsen a tenyésztőknek a tenyészállatok kiválasztásában. A tenyésztőket arra bíztatták, hogy kutyáikat jegyeztessék be a Société Centrale Canine (LOF) regiszterébe.
A Club francais du Chien de Berger (CFCB), megalapításától kezdve rendszeresen szervezett munkakutya vizsgákat. Az elsőt 1896-ban Chartres-ban. Kezdettől meg akarták akadályozni, hogy elveszítsék nyájőrző képességüket a pásztorkutyák.
1911-ben megalapították a Club des Amis de Beauceron-t, M. Siraudin, M.M. Héroult és Mégnin.
1927-ben Siraudin könyvet adott ki a Beauceronról. Ezt a művet a fajta barátai éveken át bibliájukként forgatták.
A klubnak saját újsága is van, a „Le Bas rouge”, mely 1933-ban jelent meg először és azóta is tájékozatja a fajta szerelmeseit mindenről, amit csak tudni lehet és érdemes a Beauceronról.
Siraudin könyvéből. [1927]
Felhasznált irodalom.
- Chien Magazine, Le Berger de Beauce
- Mme. Monique Reverdy, Le Beauceron
- Mr. Rene Sauvignac, Le Berger de Beauce
- Mme. Chatherine Dauvergne, Le Berger de Beauce
Dworszky Beatrix